Rólunk

Rendezők

Kodály Filharmónia Debrecen

A Kodály Filharmónia Debrecen Magyarország második legnagyobb városának és a tágabb régiónak a klasszikus zenei életét szervezi. Tulajdonosa a város önkormányzata, vezetője Somogyi-Tóth Dániel, Debrecen város fő-zeneigazgatója. A Kodály Filharmónia a működtetője a cívisváros két büszkeségének, a két nemzeti kategóriás együttesnek, a Kodály Filharmonikusoknak és a Kodály Kórusnak. A két társulat bérletes sorozatai keretében több produkciót szoros együttműködésben hoz létre, műsoraik igazi kuriózumot nyújtanak a komolyzene kedvelőinek. Mindeközben az együttesek önállóan is játszanak: a zenekar gyakran hívja vendégművészének hazánk és a világ elismert és ünnepelt zeneművészeit, a kórus pedig a cappella koncertjeit szintén vendégművészekkel vagy izgalmas – akár más művészeti ágakat is bevonó – produkciókkal színesíti.

Jeunesses Musicales Hungary

A Jeunesses Musicales International (JMI) független zenei szervezeteket tömörítő hálózata a fiatal muzsikusokat és a fiatalok zenéhez jutását támogatja szerte a világon. A JMI-t 1945-ben Brüsszelben alapították olyan muzsikusok és szervezők, akik a fiatalok zenén keresztüli összekötésében a világháborúkat követő megosztottság elleni gyógyírt is látták. Ma a JMI a világ egyik legnagyobb kulturális nonprofit hálózata: 73 tagszervezetén keresztül 61 országban van jelen, ahol évi több mint 40 ezer eseményen keresztül mintegy 7 millió fiatal muzsikust és zenerajongót ér el. A Jeunesses Musicales Hungary 1965-ben alakult meg, és a szocializmus éveiben kivételes lehetőséget jelentett a nemzetközi zenei együttműködésekre, olyan jelentős muzsikusokat támogatva, mint Kocsis Zoltán, Ránki Dezső, vagy Berkes Kálmán. Az egyesület meghallgatások, versenyek és kurzusok szervezésével ma is aktív tagja a nemzetközi JM hálózatának.

Közreműködők

Kodály Filharmonikusok

A 2023-ban százéves fennállását ünneplő Kodály Filharmonikusok a város hivatásos zenekara. 2011 őszétől viseli Kodály Zoltán nevét. Az ország egyik leghatékonyabb szimfonikus zenekara, amely kis létszámmal egyszerre lát el szimfonikus, oratorikus és kamarazenei koncerteket, mindezek mellett a debreceni Csokonai Színház operajátszásának is fundamentumát adja. Évről-évre nagyobb teret, ismertséget és elismertséget kap Magyarország és a világ zenei életében. Jelzik ezt külföldi turnéi – például a Kodály-emlékév háromállomásos (Ungvár, Róma, Nagyvárad) koncertsorozata, a kilenc hangversenyt tartalmazó 2018-as olaszországi turné, vagy a 2019-es szkopjei fellépés –, valamint számos fesztiválszereplés. A Kodály Filharmonikusok vezető karmestere Kollár Imre. A következő évadtól állandó karmesterként csatlakozik az együtteshez a Salzburgból érkező Bényi Tibor.

Kodály Filharmonikusok Debrecen – Fotó: Derencsényi István
Kodály Kórus

A Kodály Kórus Debrecen Magyarország nemzetközi hírű, professzionális koncerténekkara. A Gulyás György által 1955-ben alapított együttes 2011 óta a Kodály Filharmónia Debrecen részeként működik. Rendkívül széles repertoárjában – mely felöleli az a cappella és oratórikus irodalom legjavát – különösen fontos helyet kap a kortárs zene: több száz ősbemutató kötődik az együttes nevéhez. Mint a barokk és klasszikus zene magas szinten avatott tolmácsolója is rendszeresen koncertezik testvértársulatával, a Kodály Filharmonikusokkal, de más neves zenekarok vendégeként is, itthon és külföldön egyaránt. Az együttes szakmai sikerét rangos zenei elismerések – többek közt a Bartók–Pásztory-díj és a Magyar Örökség Díj is jelzi. A kiváló karnagyok és karmesterek egész sorával együttműködő énekkart 2020-tól Kocsis-Holper Zoltán vezető karnagy irányítja.

Kodály Kórus Debrecen