Hamar Zsolt

Hamar Zsolt Liszt Ferenc-díjas karmester, érdemes művész 1968. október 25-én született Budapesten. Hatéves korában kezdett zongorázni, majd a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskolában tanult zeneszerzést Fekete Győr Istvánnál. A Zeneakadémián Petrovics Emil professzornál zeneszerzésből diplomázott, illetve tanulmányai utolsó évétől karmesterképző szakot is végzett, ahol Lukács Ervin és Gál Tamás voltak a tanárai. 1995-ben kitüntetéssel diplomázott.

1997 őszén – Kocsis Zoltán zeneigazgató meghívására – a Nemzeti Filharmonikus Zenekar első állandó karmesterévé nevezték ki. 2000-től 2009 szeptemberéig a Pannon Filharmonikusok zeneigazgatója volt. 2001 óta rendszeresen vezényel a Magyar Állami Operaházban, vendégkarmesterként fellép a világ számos zenei központjában. Vezényel Olaszországban, az Amerikai Egyesült Államokban és Japánban. A Salzburgi Ünnepi Játékokon Lorin Maazel asszisztense volt. 2004 szeptemberétől az Orchestra Verdi Padova e del Veneto első karmestere.

A 2004/2005-ös évadban fellépett Linzben a Bruckner Orchester, Japánban a Japan Philharmonic Orchestra, Salzburgban a Mozarteum Orchester élén, valamint Bázelban, Meranóban és Európa számos városában. 2007-ben debütált a Zürichi Operában, és a következő két évadban három premiert és további két produkciót vezényelt. A 2009/2010-es évadban vezényelt a Zürichi és a Göteborgi Operaházban, illetve Salzburgban és Mainzban. 2017. március 17-től 2020 júliusáig a Nemzeti Filharmonikus Zenekar zeneigazgatója volt. 

A 2022/2023-as évadtól a csehországi Morvai Filharmonikusok vezető karmestere, 2021 novemberében mutatkozott be a zenekar élén.